"Hétpróbás versenyek" általános szabályai

képes beszámoló a 2004. évi Hétpróbásokról
képes beszámoló a 2005. évi Hétpróbásokról
képes beszámoló a 2005.dec.11.-i évzáró-buliról

A verseny, több(***) kiválasztott játékból, zsetongyűjtő technikával, szabad partnerválasztással zajlik. A résztvevők rajtszámot és versenylapot kapnak. A versenylapon mindegyik játékból max. 3-3 kihívásos párbaj eredményét lehet rögzíteni. Minden nyert párbaj 1 alap-pontot ér. Ám, a verseny végeredményét meghatározó számított eredmény-pontszám ennek többszörösét hozza:

A végső összesített sorrendet eldöntő pontszámba ugyanis, a vívott párbajokért kapott további "trófea-pontok" is beszámítanak, melyek a legyőzött ellenfelek által elért alap-pontok összegével azonosak. (Ha olyan versenyzőt győzött le a vizsgált játékos, akinek nem volt nyert párbaja, akkor "csak" a győzelemért kapott 1 alap-pontot kapja, de ha olyan versenyző trófeáját sikerült begyűjtenie, aki a verseny végéig összesen10 párbajt nyert, akkor ez az egyetlen győzelem 11 pontot ér.)

Mindegyik játékos tetszése szerinti számú partit játszik, de egy játékból csak max. három ellenfelével párbajozhat. Kihívást visszautasítani pedig csak akkor megengedett, ha az adott játékból egy párbajt már vívott, vagy ha abból a játékból már előjegyzésben van versenylapján egy kihívója.

A versenylapon történő javítás kizárást eredményezhet. A versenylapra mindig csak az ellenfelek írhatnak: a "kihívó" rovatba, ill. az "elismert vereség" rovatba.
A kétlépcsős értékelésben, előbb az elismert vereségek szerinti alap-pontszámot, majd újraértékelve: párbajonként a "trófea-értéket" kell felírni a versenylapokra. Ez utóbbiak összege adja a végső sorrendet.

(***)További taktikázásra ad alkalmat, hogy a versenyre kiválasztott játékokban lefolyt párbajok közül, "csak" max. hét féle játékban számítanak az eredmények.

Pl.: 2005-ben a repertoár:
swap kezdéses Amőba, Pente, Magyar-malom (véletlen táblák), Pylos, Tologatós amőba, 8x8-as Camelot, Tőtike (véletlen táblák), 6x7-es Reversi, és még egy meglepetés-(újdonság)-játék, amellyel mindegyik versenyző a verseny napján találkozik először.
Ez, összesen 9 féle játék, miből a 7 legsikeresebb eredménye számít be az értékelésbe.

A verseny lefutási ideje kb. 1-5 óra (max. 21 db 3-15 perces parti), független a résztvevők számától. Elindításakor: közölni kell a "lefújás" időpontját.
Különösen olyan társaságban lehet érdekes, amelyben valamennyi játékos ismeri az erőviszonyokat, azaz mindenki képes megbecsülni kit és melyik játékból sikerülhet legyőznie.

A versenylap-mintára kattintva, az: doc-file-ben megnyitható és nyomtatható, ill. átalakítható.

képes beszámoló a 2004. évi Hétpróbásokról
képes beszámoló a 2005. évi Hétpróbásokról
képes beszámoló a 2005.dec.11.-i évzáró-buliról