Ezer éve játssza már a világ az "ötöt-egy sorba-játék"-ként, a japán Go-Moku, ill. európában többnyire Gobang, alapvetően nem túl különböző változatait. Rácspontokon, vagy mezőpontokon, négyzetes-, vagy hatszög-elrendezésű, kisebb, vagy nagyobb táblákon, sokféle eredeti ötlettel, szabálykiegészítéssel "fűszerezve".
(Büszkék lehetünk a magyar elnevezésére: "amőba", találó is, szépen is hangzik.)

Az Amőba világszerte nagyon népszerű táblás, ám a kezdő játékos előnye, tapasztalt küzdők között, bizonyítottan behozhatatlan. (Az, hogy milyen nagy előnye van a kezdőnek engem is meglepett, amikor elkezdtem bogarászni azt a tucatnyi korlátozást/megkötést, amit a kezdő játékos köteles elviselni azért, hogy teljesüljön az esélyegyenlőség igénye. Ebből és abból, hogy nálunk eddig szinte minden amőbaversenyen sokan vannak, akik képesek másodikként is nyerni, levonható a sajnálatos realitás: "nagyon sokat kell még tanulnunk..." /Nagylaci)


2000-ben volt pont száz éve, hogy Japánban megszületettek az "amőba" nyerési esélyeinek kiegyenlítését célzó szabály-kiegészítések. A "RENJU" néven ismertté lett, már nemzetközi versenyzésre is alkalmas táblás játékosait napjainkban már több millióra becsülik és több országban működik a versenyeket szervező szövetsége is. Hogy nálunk miért nincs ilyen? Több kitűnő amőba-játékost ismerünk..., akiknek ott lenne a helyük a világversenyeken is...


A szabályok tömören:

A németek (leegyszerűsített) versenyszabályából fordítva.
Sokkal részletesebben, egyebekkel, rengeteg linkkel, stb. lásd angolul
a Nemzetközi Renju Szövetség honlapján: RIF Homepage (új ablakban)

(a teljes nemzetközi szabály: angolul, és/vagy Sótonyi Sándor fordításában )

15x15-ös, négyzet-elrendezésű táblán, a rácspontokra felváltva, egyenként lerakott fehér és fekete bábukkal ketten játsszák, abban versenyezve kinek sikerül társát megelőzve, a saját bábuiból összefüggő ötöst alkotnia.

Sötét kezd. Neki tilos védhetetlen dupla hármassal, vagy dupla négyessel fenyegetőznie és nyerő állásában pont öt bábujának kell egy sorba esnie.

(Lásd az ábrán 1, 2 jelű tiltott hármasokat, a 3 jelű tiltott négyest és a 4 jelű, ötnél több bábut tartalmazó sort. Vedd észre viszont, hogy az 5 jelű duplahármas ha már egy oldalon blokkolva van, akkor védhető, tehát megengedett.)

Ha a kezdő játékos (sötét) bármikor belekényszerül, vagy figyelmetlenül kerül a fent tiltott állások bármelyikébe, akkor veszti a partit. A másodiknak lépő (fehér)számára ilyen tiltások nincsenek.

Az első hat bábu lerakásának szabályai:

1. Induláskor sötét három bábut helyez a tábla középső 5x5-ös területére:

Egy sötétet középre, közvetlenül mellé egy világosat, majd még egy sötétet. Ez utóbbi 13 féle engedélyezett helye az alábbi ábrák szerinti (attól függően, hogy világos átlósan, vagy sorosan szomszédos az elsőként lerakott sötéttel.

2. Világos eldöntheti, hogy az állásból tovább játszik-e (ekkor ő következik), vagy színcserét kér (ekkor ő lesz a sötét bábukkal, tehát ellenfele folytatja, most már fehérrel).

A második bábuját világos szabadon bárhova leteheti.

3. Sötét (a harmadik bábuja lerakásához) még két rácspontot köteles felajánlani, melyek közül világos kiválasztja a számára kedvezőbbnek ítéltet.

4. Ezt követően már, a játékosok tetszőlegesen tehetik le egy-egy bábujukat az üres rácspontokra.

A parti eldöntetlen, ha a megtelt táblán egyik játékos sem ért bábuiból összefüggő ötöst, ill. elfogadott a remi is azaz, ha a versenyzők a játék közben döntetlenben egyeznek meg.


Találsz Renju-t a Zillions Go-Moku varijaiban is, de komolyabb partikhoz inkább Mark Mammel progiját javaslom: NOESIS.ZIP (70 kB) Gazdag helpje (néhányunknak sajna) angolul beszél.
Ha tetszik, küldj egy képeslapot Marknak, akinek a honlapjára is érdemes benézni http://users.erols.com/msmammel/marksfiv.html kincslinkekkel, további progikkal...