Egy "lerakosgatós táblás" Illés Zoltán gyűjteményéből
Zoli ritkán jár a klubba, de akkor mindig hoz magával valami "odafigyelendőt".
A játék elkészíthető saját kezűleg és érdemes is elkészíteni!
CONNECTIONS (kapcsolatok)

Több változatban ismert az a játék, amikor "kígyózó" vonalakat építenek a játékosok egy táblára, valamilyen cél elérésében versenyezve.
Van "területszerző", van "ki tudja a hosszabbat", van "hídépítő" stb.
láss néhány fülszöveget idősorrendben: "a hex-től a tantrixig"
Az alábbi, mind közül talán a legérdekesebb. Mi több: négyen is játszhatják!

Tom McNamara 1992-ben kifejlesztett játékában, a 81 mezős tábla színezése mutatja az egyenként, felváltva lerakosgatható lapocskák irányítottságát. (Kék is és piros is szabadon tehet a tábla bármely üres mezőjére úgy, hogy a piros vonalak a táblára festett piros pontokat, a kék vonalak a kék pontokat kötik össze.)
Ha négyen játsszák, akkor a szemben ülők azonos színnel és egy csapatban versenyeznek a másik páros ellen, de nem beszélhetik meg közben a lépéseiket. A körben ülés sorrendjében, felváltva, egyenként rakják le a lapocskákat a táblára. Az a páros nyer, akinek előbb sikerül: vagy egy folytonos saját színű kígyóvonallal összekötnie a tábla két szemközti oldalát (pirosnak a piros széleket, kéknek a kék széleket) , vagy egy saját színű zárt hurkot alkotnia.

A fenti ábrán mutatott állásban az éppen lépésre következő nyer. Piros két helyen is zárhat hurkot, kék egy pici hurkot tud bezárni, vagy berakhatja az összekötő hídja utolsó elemét.

.


Az is észrevehető, hogy a lerakott elemek elemek, a parti során nem változtatják a helyüket. Az ilyen játékok jól játszhatók előre nyomtatott-sokszorosított táblákon "papíron-ceruzával". (Kiránduláskor-nyaraláskor, esetleges zápor idején, jobb híján bármikor elővehető, egy kis jegyzettömbe összefűzött táblajáték-gyűjtemény...)

A tábla bármilyen rajzoló-progival elkészíthető..., ill. a "lustábbak": a mellékelt képre katintással kinyomtatható fájlban is megnyithatják...


lásd még: mintegy 20 féle papíron ceruzával is játszható között: nyomtatható doc-fájlban