Két évig szerkesztettem a Magiszter Magazin játékrovatát,
a cikkek többsége fokozatosan beépült a "Táblajátékos" oldalaiba
(Nagylaci)

(Magister Magazin 1997.)

Az alábbi gondolatsor nem a sakk ellen érvel.
Éppen ellenkezőleg, a sakk mellett adja le voksát, de
úgy, hogy azt az iskolai tantárgyként bevezetett elmetorna (táblajátékok) csúcsaként,
a "felsőbb osztályba lépettek" számára ajánlja.

Az utóbbi időben újra felvetődött az a javaslat, hogy a sakkot, mint "elmeélesítő módszert", vezessék be tantárgyként az iskolákban. A Nemzeti Alaptanterv műveltségterületei erre lehetőséget is adnak. Az ötlet jó, különösen, ha az "elmeélesítés" nem kizárólag a sakkra korlátozódik.

Ha csak a sakkra vizsgálódunk, akkor nem könnyű védhető választ adni arra kérdésre: ugyan mivel nyújtana többet, mint a matematika, a logika, vagy mint általában a reáltantárgyak? Pedig a téma tágabban értelmezett felvetése igencsak időszerű! Csupán napjaink azon a téves nézetén kellene felülemelkedni, mely egy igencsak népes játékcsalád ("szalonképes" európai) képviselőjének egyedül a sakkot tekinti.

A javaslattevők elsődleges célja feltehetően nem egyik sikeres versenysportunk új tehetségeinek felkutatása, hiszen e tekintetben lehetne még néhány tucat ötletünk a sakk mellett. Valószínűbb, hogy a "gondolkodás iskolája", ha úgy tetszik "tréningje" áll közelebb a szándékhoz. Talán leginkább a testnevelés tantárgyhoz hasonlíthatóan, mint (általános) elmetorna. Tágabb gondolatkörben: mint ahogy a testnevelés, a test edzésén túl, az alakuló személyiség olyan formáló-nevelési eszköze, mely a többi tantárgy lehetőségeiből kimarad, éppúgy az elmetornát is úgy kellene kialakítani, hogy más tantárgyakban nem nyújtható ismereteket, tapasztalatokat adjon. Ám, mint ahogy a testnevelés sem "csak" pl. úszni tanít, az elmetorna tárgyát sem előnyös "csupán" a sakkra koncentrálni. Sőt, hibát követ el az, aki nem ügyel a fokozatokra.

Mindennapos tapasztalat, hogy több, a gyermeke nevelését átlagon felül is "menedzselő" szülő büszke arra, ha óvodás korú csemetéje már sakkozik. Sakkozik, ám de, nem ismeri a malmokat, a dámákat, a solitereket... Ugyanezek a szülők, pl. az önálló olvasásra szoktatás során: előbb a meséket, majd a történelmi regéket, mondákat adják a gyermek kezébe és csak ezek után a regényeket. (Hatásosabb példával élve -szülőkkel beszélgetve- a korai szexhez hasonlítható a sakk megfelelő előzmények nélküli megtan >ítása.) A dominók, kirakós puzzlek, a dobókockás táblások, az amőbák és így tovább sorolható előzmények nélkül, mindjárt a sakkal kezdők akkor is szegényebbek lesznek, ha napjaink teljesítménykényszere (és persze a szülő) által hajtva, megszerzik első minősítésüket.

Az elmetorna, mint új iskolai tantárgy, a stratégiai táblajátékok széles családjából válogathat és minden szinten megtalálhatja sajátos eszköztárát. Sajátos a táblajátékokban az, hogy a lexikális ismeretanyag szinte lényegtelen ahhoz a személyis >égfejlesztő hatáshoz viszonyítva: melynek segítségével játékos keretek között érthetők meg és gyakorolhatók be szociális-társadalmi létünk alapnormái. A "logikus gondolkodás közhelye" mellett, feltehetően még sokkal értékesebb: a szabályok szükségességéne >k belátása, a szabályok megértése, elfogadása és betartása, a fair play és az esélyegyenlőség igénye és értékelése, a nyertes és vesztes szerepek élménye, siker és kudarc elviselése..., a rendszer felfedezésének készsége, algoritmizálás, modellezés, analógiák észrevétele... Később pedig praktikusan választott tárgya lehet a számítógépekkel -programozással, felhasználói programok használatával- történő gyakorlati ismerkedésnek, kézműves foglalkozásoknak, kreatív fejlesztőműhelyeknek...

Elgondolkodtató, hogy (kiváltképp az alsó tagozatosok közötti) kérdezősködéskor, a legkedveltebb tantárgyként, a torna vezet. Várható, -már a játék szó kellemes hangzásából adódóan is- a táblajátékok tantárgy is a kedvencek közé kerülne. Akkor pedig, -értő kezekben-, akár "varázsolhatunk" is vele.

(folytatva / frissítve 2003. januárban)

"
Új képességfejlesztő program 4-14 éves gyerekek számára!
A MindLab innovatív program, amely játékok széles skáláján keresztül fejleszti, illetve mutatja be a kognitív, szociális és érzelmi fogalmakat valamint elveket, majd megtanítja, hogyan is alkalmazhatóak ezek az új képességek az iskolai eredmények javítására csakúgy, mint az életben. Lehetővé teszi a későbbi életben hasznosítható képességek és készségek érdekes és tapasztalatra épülő módon való elsajátítását, amely mély nyomot hagy minden gyermek gondolkodásában.

A MindLab Europe Plc. 30 órás akkreditált továbbképzéseket (nyilvántartási szám: OM 272/33/2004) szervez pedagógusok részére. Aki a továbbképzést sikeresen elvégzi, akkreditált MindLab tanár lesz, és részt vehet a módszer alkalmazásában

részletesen lásd: http://mindlab.hu/

"... Oktatásunk nagy fogyatékossága, hogy nem ismerte fel még e játékok jelentőségét. (Sajnos még e játékok létezését sem.)..."

Nemcsak ez a "szövegkörnyezetből kiragadott részlet" jelzi,
( Mészáros Mihály: Táblajátékos-klub)
de további "hallottamok és tapasztaltamok" is reményt keltenek bennem, hogy
tán már megérkezett végre az első fecske:
elsőként Mo-n, a hejőkeresztúri Körzeti Általános Iskolában lesz "Elmetorna" tantárgy?

Laponként "átnyálaztam" a Oktatási Minisztérium
csaknem ezer-tételes pedagógus-továbbképzési jegyzékét (2004. december 30.).
Egyetlen ilyen témát sem találtam benne,
amely a logikai- és táblás játékok eszköztárára építkezne.

10 év elteltével, egyre több iskolában jelent meg tantárgyként valamilyen játék. Többnyire azért (és ott és úgy és az...), mert az oktatói testületben akad egy, aki pedagógiai képzettsége mellett valamilyen játékból is rendelkezik ismeretekkel.
Itt lenne az idő azt is felismerni, hogy az elért sikerek alapvetően nem a kiválasztott játék, azaz nem a sakk, nem a go, nem a bridzs, stb., hanem a játéktípus sajátosságaiból születnek és a sok féle pedagógiai-nevelési-oktatási témára
sok féle játék közül kellene a legmegfelelőbbet kiválasztani.
Ennek akadálya azonban, hogy a gyermekekkel hivatásszerűen foglalkozók köre nagyobb részt: egyáltalán nem, kisebb részt: felszínesen rendelkezik ilyen játékismerettel!
A hiány alapvető oka az, hogy ezidáig nem készült olyan oktatható,
áttekinthető rendszerszemléletű feldolgozás, amelyből
ezzel az eszköztárral a teljességre való törekvés igényével lehetne megismerkedni.

Az OM 298/ 68/ 2006 engedélyszámon akkreditált 3 napos "Játékismeret" c. tanfolyamunkkal ezt a hiányt igyekszünk pótólni . Ezernyi logikai-és táblás játékból állítottunk össze egy olyan programot, amely nemcsak áttekinti az alatípusokat, de sajátos - "birodalom-térképbe rendezett" - csoportosítást követve, rámutat kapcsolatokra, hasonlóságokra és különbségekre... A "birodalom felfedezése" során a közös jellemzők elemzésétől indulva, a csoportképző tulajdonságokon át haladva, úgy juthatunk el az egyes játéktípusokhoz, hogy közben mintegy száz olyan konkrét játékot is megismerünk...


A programban hiánypótló céljai

napjaingban még közvetettek, mert azt is el kell érnünk, hogy a hallgatóknak sikerüljön legyőzniük a témától való idegenkedésüket, esetleges önbizalomhiányukat, és kezdeményezően nyúljanak felhasználható eszközként ezekhez a játékokhoz...
(A program oktatási anyagaira és tapasztalataira majdan felépíthető lesz az egyetemi szinten oktatható rendszerszemléletű "játékismeret fakultáció" logikai- és táblás játékok tantárgya.)



(folytatva 2007. februárban)

Végre valami a felsőoktatásban is! Az ELTE keretein belül, a néhány éve folyó képességfejlesztő és sakkoktatás mellett, egy új projektterv a "Játékpedagógus-képzés" kísérletének ad helyet a Magyar Testnevelési Egyetem Pszichológia tanszéke...
(*** Az alábbi kérelem-indoklás csak gondolatmenetében eredeti anyag.
Sajna, még a jószándékú kezdeményezők témaismerete sem elég alapos ahhoz, hogy
"átpiszkálás-kiegészítés" nélkül idézhettem volna.)

Az új szak létrehozásának indoklása(***): miért kell játékpedagógus?


A világ napról-napra változik, az élet felgyorsult, a mindennapi élet; az iskola, a munkahely, a technikai- tudományos fejlődés, a termelés egyre magasabb intellektuális képességet igényel, miközben a mobiltelefon és az internet korában visszaszorulnak a személyes kapcsolatok, még az azonos szakterületeken dolgozók is egyre kevesebbet tudnak egymásról, kórtünet az emberek elidegenedése, egyre több a szorongó, befelé forduló túlterhelt gyermek és felnőtt. Napról-napra több kompromisszumot kell kötni, hogy egymás mellett tudjunk élni, bizonyos embereket, csoportokat egyre nehezebb szocializálni.

Nemzetközi felmérések eredményeiben a magyar oktatás korábban soha nem tapasztalt mélyre került. Lehet vitatkozni a 2007. év tavaszán közzétett kormányprogram reformelképzelésein, de nem lehet nem észre venni, hogy szinte valamennyi tárca feladatainak valamennyi fejezetének egyik súlyponti kérdésköre: az oktatási és a képzési hiányosságok.

Önálló, fantáziadús feladatmegoldásokra lenne szükség, de az iskolai oktatás-nevelés, az egyre gyarapodó tárgyi ismeretek átadására helyezve a hangsúlyt, kifejezetten gátolja az önálló gondolkodást és csak "kirakati-kísérleti-elit-trendi" kivételként fordít időt, energiát a kreatív feladatmegoldásra. Az oktatás módja ,-e ritka kivételekkel-, leginkább a közlő forma, ami nem kedvez a tanár-diák párbeszédnek, az önálló gondolkodásnak. Kortünet az is, hogy miközben a számítástechnika beköltözik a gyerekszobákba, a pedagógia elsősorban az árnyoldalait veszi észre és mintegy tízéves késéssel reagál a folyamat gerjesztette kihívásokra, a napi gyakorlatban pedig még csak nem is tudatosult, hogy a használatára már ma rá van kényszerítve és így rohamosan növekvő lépéshátrányba kerül.

A kivételeket és kezdeményezőket tekintve, egyre több iskolában jelent már meg tantárgyként valamilyen játék. Többnyire azért (és ott és úgy és az...), mert az oktatói testületben akad egy, aki pedagógiai képzettsége mellett valamilyen játékból is rendelkezett ismeretekkel. Itt az idő azonban azt is felismerni, hogy az elért sikerek alapvetően nem a kiválasztott játék, azaz nem a sakk, nem a go, vagy nem a bridzs, stb., hanem a játéktípus sajátosságaiból születnek. (A táblajátékokban például sajátos nevelés-oktatási lehetőség az, hogy a lexikális ismeretanyag szinte lényegtelen ahhoz a személyiségfejlesztő hatáshoz viszonyítva: melynek segítségével játékos keretek között érthetők meg és gyakorolhatók be szociális-társadalmi létünk alapnormái. A "logikus gondolkodás" közhelye mellett, még sokkal értékesebb: a szabályok szükségességének belátása, a szabályok megértése, elfogadása és betartása, a fairplay és az esélyegyenlőség igénye és értékelése, a nyertes és vesztes szerepek élménye, a "minden összefügg mindennel", a rendszer felfedezésének készsége, algoritmizálás, modellezés, analógiák észrevétele..., stb.)

Mindenek előtt, életkortól függően és céloktól függően kellene eszközt választani. A sok féle pedagógiai/nevelési/oktatási témára, a sok féle játék közül kellene megtalálni az arra leghatékonyabbat. Ennek akadálya azonban, hogy a gyermekekkel hivatásszerűen foglalkozók köre nagyobb részt egyáltalán nem, kisebb részt felszínesen rendelkezik ilyen játékismerettel! (Lásd például: a pedagógiai célzatú konfliktuskezelő bábjáték A. Tóth Sándor nevéhez fűződő "magyar találmány". Használják Franciaországban, Angliában; ám hazánkban tán ha néhány óvodapedagógus és pszichiáter ismeri, mert az intézményes oktatásban nálunk nem tanítják.)

Az iskolai szervezett oktatás lépéshátránya olyan iskolán kívüli kezdeményezéseket hívott életre, amelyek a fizetőképes kereslet igényére némileg pótolják a hiányt. Harmadik éve működik hazánkban is a MindLab program . Szakköri- illetőleg klubrendszerben megvásárolható a részvétel ebbe az innovatív programba, amely "játékok széles skáláján keresztül fejleszti, illetve mutatja be a kognitív, szociális és érzelmi fogalmakat valamint elveket, majd megtanítja, hogyan is alkalmazhatóak ezek az új képességek az iskolai eredmények javítására csakúgy, mint az életben. Lehetővé teszi a későbbi életben hasznosítható képességek és készségek érdekes és tapasztalatra épülő módon való elsajátítását, amely mély nyomot hagy minden gyermek gondolkodásában".

Az iskolán kívüli szférában külön szolgáltató szakma alakult ki a cégek munkaerő kiválasztására, a munkahelyi légkört javító (stresszoldó, konfliktuskezelő, csapatépítő) tréningek szervezésére-és animálására, mi több: egy-egy részterület művelődés-szervezői ma már állandó (véglegesített) alkalmazottak pl. az idegenforgalomban és a szállodaiparban.

A 90-es években hazánkban is elindult játszóházi szolgáltatással napjainkra mintegy száz ilyen-olyan szerveződés foglalkozik. Például: a Máltai Szeretetszolgálat és a III. kerületi önkormányzat közös fenntartású játszóházzal ellátott játszóterei, és a többféle indíttatásból, a szabadidő hasznos eltöltésével foglalkozó civil szervezet, egyesület, mi több, még a professzionálisan működő, rendezvényszervezésre szakosodott üzleti vállalkozások, vagy akár a kereskedelmi tanácsadó szolgáltatások is ilyenek. Ámde! Az ezekben dolgozó szociális munkások, "professzionális"-nak mondott játékmesterek, és "tanácsadók" (!) képzése esetleges, többnyire megoldatlan, általánosan véletlenszerű, az alkalmi fejlesztés tervszerűtlen és a különböző lelkes kezdeményezések összehangolatlanok, még a tapasztalatcsereszerű kapcsolatok sem gyakoriak.

A gyakorlati kereslet kialakította ugyan az igényt ilyen hozzáértő szakmákra, de ezek ma még alapjaikban sem szabályozottak, végzettség kodifikált tartalom nélküliek, pedig a szükséges ismeretek és gyakorlatok meghatározhatók, akár csupán a fennálló hiányosságok elemzése útján is.

Szerte a világon és hazánkban is megtalálhatók magáncégek nagy pénzekért igen eltérő minőségű és tartalmú részképzései, külső és belső munkatársaknak szervezett tanfolyamai, de a projekttervünkben vázolt széles spektrumú egyetemi-főiskolai szintű játékpedagógus képzés még nem létezik.

Az okok feltárhatók. Az egyes tudományterületek összehangolása és szinkronozása elméletben megoldott ugyan, de a gyakorlati oktatásban különösen a reáliák és a humán területeken között kevésbé kerül még előtérbe az átjárhatóság, még kevésbé az olyan játékos szintetizálás; amellyel meg is kedveltethető az adott szakterület. Máig nem volt olyan ismert elmélet, tanrendbe állítható, teljességre törekvő, a teljes játékspektrumból reprezentatív eszenciát nyújtó anyag, amely egyetemi szinten tematikailag is rendszerezve tovább adható.

Egy-egy részterületre, például egy-egy sikeres versenyjátékra (a klubok életéből, a tehetségnevelő tevékenységéből) már kellő elméleti és gyakorlati tapasztalat gyűlt össze és a trendek, divatok –nem ritkán az üzleti marketing- egy-egy játéktípus, vagy játékcsalád oktatási és nevelési teóriáinak széles skáláját kínálják. Ámde! A kiválasztódás esetlegességét jól jellemzik az egyetemi-főiskolai oktatásba már betörtek: "fajátékok", "drámapedagógia", "sakk-oktatás", "népi játékok". Ahány téma, annyi féle jellemző kulcsszó: egyik az alapanyagra, a másik a játéktípusra, a harmadik egy adott játékra, a negyedik meg forrásra-felhasználóra hivatkozva nevezi meg magát.

A javasolt játékpedagógus projekt korunk kihívására születik. Nemcsak az eddig elhanyagolt és szakmailag szabályozatlan területek kezelésére kell létrehívni, de egész szellemisége miatt is, amely ma még (sajnálatos) önmagában kell hordozza szükségességének felismertetését is, hogy egyszersmind autentikus támogatást nyerhessenek az intézményi oktatás előtt haladó társadalmi kezdeményezések, amelyekből eredendően született és a amelyekből a továbbiakban is táplálkozni, folyamatosan frissülni szándékozik. Ezért is határolódnak el a szerkesztők minden olyan esetleges félreértéstől, miszerint az egyedi jellege miatt bármit is kisajátítani szándékoznának a programból, éppen ellenkezőleg; azt, az új és újabb pedagógiai és pszichológia fejlesztések olvasztótégelyévé kívánják formálni.