Az is beigazolódott a versenyen, hogy igencsak széthúzódik már a legerősebb játékosok élmezőnye is.Pl.: Virág István a verseny végén a bajnoki mezőnyből jelentkezőknek adott 15 táblás szimultánban kb. 70%-os teljesítményt produkált, gyakorlatilag gondolkodási idő nélkül azonnal lépve (tán 5-ször fordult elő, hogy kihasználta a megállapodott max. 30 másodperces idejét –többnyire ott, ahol vesztett is-). Megjegyzem, az eredmény feltehetően nemcsak egyedül István érdeme, picit benn van tán a swap-kezdés „a fairplay sem mindig objektív igazság” hiányossága is. (Nehezebb dolga lett volna, ha mondjuk egy órával a kezdés előtt közli a nyitásait.)
A döntő lebonyolítására választott 7 fordulós svájci rendszer részeredményeinek” ízlelgetésé-ből” az én értékelésem a következő:
Demján Attila bajnoki címének abszolút „megérdemeltségét” nemcsak 100%-os teljesítménye, de „trófeái” (Németh, Röszler, Rácz, Molnár, Stiegman, Pilter, Rostás Roland) is mutatják. Az eredménysorrendben rákövetkező 2-től 8 helyezett közötti „keresztbeverések”-ből azonban nem zárható ki, hogy egy 9 fordulós lebonyolítás akár más „dobogósokat” is eredményezett volna.
(Bocsi, mielőtt bárki dobogós zokon venné, szó nincs arról, hogy csökkenteni szándékoznám az érdemüket! Ez egy jó verseny, egy jó játék volt! Csupán a lebonyolítás technikáját is figyelembe véve, picit tágabban értelmezem az élmezőny szint-tagozódását, azzal a sejtésemmel, hogy egy megismételt versenyen a mostani sorrend 2-től 8-ig helyezettje közül, alapfelkészültségüket tekintve, kvázi egyenlő eséllyel, -a sorsolástól és a pillanatnyi formától függően –, bármelyiké lehetett volna a 2. és 3. hely.)
A „svájci rendszer” lényege, hogy folyamatosan játékban van a teljes versenymezőny fordulóról-fordulóra olyan párosításokban, amelyek a korábbi fordulók eredményeiből adódnak. Nem kell ugyan feltétlenül mindenkinek mindenkivel megmérkőznie egy kvázi korrekt teljesítménymérő sorrend kialakuláshoz, ha a végső értékelés figyelembe veszi a „trófeákat”(azaz ki-ki, milyen helyezésű versenytársával szemben produkálta eredményét…), de az eredmény és a valós pillanatnyi játékerő-erősorrend eltérése nem független a fordulók számától.
Lett is volna idő 9-fordulós versenyre is, de akkor elmaradt volna a versenyt követő „sörözés” és kevesebb idő lett volna az ismerkedésre. A Hálón többnyire egymást már szinte barátilag ismerők közül jónéhány első személyes találkozására volt alkalom a verseny.
Ezért is szerveztük! És azért, hogy legyen mit folytatni!
A döntőn megjelentek nemcsak helyezésükre emlékeztető oklevelet, hanem egyszersmind egy klubkártyát kapnak. A klubkártya tulajdonosa jogosult 2005. április 2-án rész venni az MTTE országos GoMoku verseny-találkozóján, mi több: jogosult egy további még nem klubtag versenytársat is hozni magával…
Fentivel, mintha egy „zártkörű klub” alapszabályának bevezető téziseit fogalmaztuk volna meg! Évről-évre egy élő verseny a klubtagok között… és ebbe a klubba való bekerülésnek feltétele(i) van(nak)…
A zárójelezett többes számok tartalommal való feltöltéséhez célszerű lenne ötletgazdag klubvezetést választani, ha pedig…, akkor ez az egész miért ne lehetne az MTTE régóta forszírozott alapítású „Amőba-szekcója”???
A még formai-tartalmi tervezés alatt álló tagságikat (ha majd elkészülnek) az alábbi 20 „alapító-tag”nak postán fogjuk kiküldeni:
Bagdán Sándor
Budai Péter
Csendes Gyula
Demján Attila
Kéry Gábor (köszönet a lebonyolításban nyújtott segítségért)
Kiszely Ákos
Molnár Dániel
Németh Ákos
Nyuzó Krisztián
Pilter László
Pusztai Péter
Rácz Gábor
Rostás Ferenc
Rostás Roland
Röszler Attila
Stiegmann Martin
Tóth Szabolcs
Török Sándor
Vassné B. Csilla
Virág István (köszönet a szimultánért)
