A Táblabejárósok "klasszikus" alapötlete, hogy adott lépés-szabályt követve kell megtalálni azt az utat, amelyen úgy járható be a tábla, vagy annak egy megadott része, hogy egy-egy mező csak egyszer érinthető.

A korai számítógépes változatokban menekülős, gyűjtögetős ötletekkel, majd az új fejlesztésekben a legkülönbözőbb fizikai (gravitációs, mechanizmusos, mágneses, stb.) hatásokkal színesítve-bonyolítva, általában az a feladat, hogy a legkevesebb, -adott szabályokat követő-, lépésből eljussunk a starttól a célig.

 

A Labirintusok kézenfekvőnek tekinthető elsődleges csoportképzője, hogy ide soroljunk minden olyan játékot, amik valamilyen labirintusra épülnek. Többségükben egyszemélyes: rejtvények, feladványok, azaz: adott logikai akadály leküzdését célozzák (menj át rajta, gyere ki belőle, kösd össze, stb.), de egyre több labirintusos társassal is találkozhatunk (különösen a számítógépes fejlesztésekből).

 

 

 

 

Számítógépes játékok    a JÁTÉKTAN jegyzet CD-mellékletéhez

 

A Hálón ingyenesen kínált több tízezer és egyre sokasodó rengetegben nehéz rátalálni a kincsekre.

Abban pedig soha nem lehetünk biztosak, hogy az éppen kedveltnél nincs (vagy már holnap nem születik)

egy még sokkal érdekesebb is. Az újdonság-követésben sokat segíthetnek:

 a "blogok", az életkorra, a játéktípusra specializálódó WEB-oldalak.

A jegyzet CD-melléklete kb. 3-4 ezer (2012. előtt közzétett és kipróbált) játékból válogatott.

Ámha arra gondolunk, hogy már napjainkban is szinte óránként bővül a kínálat, akkor

még a klasszikusnak tekinthető játékok programjai is kicserélődnek egyetlen év 8760 órája alatt.

Következésképpen: az alábbiak csak egy "kóstolónak" (abban is szubjektív) válogatásnak tekinthetők.

 

Ami nem változik, ami ne változzon (!):

 

Különösen a kicsiknek (ill. általánosan: a számítógéppel ismerkedőknek, beleértve az idősebb nagyikat is), alapos tervezés előzze meg a játék-sorrend választást. Pedagógus számára a játék e tekintetben is "csak" eszköz: a számítógép-használat alapjainak megtanítására, az ügyességi műveletek begyakoroltatásához.

Az életkornak és érdeklődésnek megfelelő válogatáson túl, tervezzük meg: az átadandó legfontosabb információkat fokozatosan, egymásra épülő tartalommal, átadó bemutatás sorrendjét.

 

Általában pedig: mindig legyen konkrét célja annak, hogy miért ezt a játékot választottuk és mit akarunk vele megtanítani. Ez csak úgy lehet hatékony, ha építünk az előzményekre és van konkrét tervünk a folytatásra is.

 

A már gyakorlottabbak számára válogatott játékok sorrendjére sem kevésbé fontos figyelnünk.

Részben az érdeklődés fenntartását segítheti, ha egy már megtetszett játékhoz mutatunk (annál még többet tudó) hasonlót. Részben pedig, ilyenkor az is elegendő, ha (a visszahivatkozás mellett) "csak" a különbségekre koncentrálunk. Ez, sokat segít nemcsak az új elsajátításában (és megoldásában), de így könnyen felismerhető lesz egy-egy új ötlet eleganciája, miértje, esetleges hibája… általában pedig: előhívja az önálló véleményalkotás alapján történő értékelés igényét (később: az önálló választás igényességét is, ami a professzionális reklámokkal manipulált korunk talán legnagyobb kihívása).

 

 

LABIRINTUSOK és TÁBLABEJÁRÓSOK

"Katicás-labi" (kurzor-vezérlő nyilakkal)

Már tudjuk, hogy a progi "figyeli" hol mozgatjuk a kurzort és a nyitó képen rátalálunk egy forgó virágra. Hová máshová, ha nem ide kattintva indul el a játék, ami olyan, mint a maci-labi, de ebben már a kurzorvezérlő nyilakkal irányítható a mozgás. Biztos a sikerélmény, mert még nincsen időkorlát. Észrevesszük, hogy a lenyomva tartott billentyű olyan, mintha nagyon gyorsan nyomogatnánk. Megtanítható az ablak kezelése: bezárás, teljes képernyő, átméretezés, ide-oda húzogatás. Tálcára küldés, visszahozás.

 

"Vonatos-labi" (időkorlát nélkül)

Nyitó képen megtanuljuk, hogy, "Start" (vagy "Play") feliratot keresünk az indításhoz. 

Itt nem működik a lenyomva tartott billentyű. Minden lépés csak egy újabb leütés után következik. Ez a játék már hozhat kudarcélményt is, de észrevehető a kudarc oka és utána elkerülhető azzal, hogy olyan pályát járunk be, amiben nem szorul be és nem ütközik a vonat saját magába. Időkorlát nincsen. Van idő gondolkodni. Megtanuljuk, hogy "Ne kezdj neki, amíg nincsen terved arra, hogy mit fogsz csinálni"

 

"Táblabejárós-labi" (időkorláttal)

Megtanuljuk: "Play", "OK". "Click". A vezérlése, pont úgy, mint a maci-labié. Ehhez azonban már nemcsak előzetes tervkészítés kell, de a végrehajtás is szapora kell legyen. Gyorsabban kell kattintgatni, mint ahogy a piros négyzet halad előre… Sokkal nehezebb játék, de az első képek biztosan sikerülnek. Aztán felfedezzük a színesítő extrákat…

 

PacMan’ (gyakori, hamar kudarcok)

Fentiek begyakorlása után megpróbálkozhatunk a "PacMan"-el. Terv is kell hozzá, gyorsaság is kell hozzá és hamar jön a kudarc is, mert a szellemek egy-egy fehér pötty felszedése után túl rövid idő múlva válnak újra sebezhetetlenekké.

Kitartáspróba? Hányszor fut neki, akar-e teljesíteni? Gondolkodik-e a hogyanon?

A kudarckor dicsérni: "Ügyes vagy. Ezek a nagyok játékai. Felnőtteknek sem könnyű."

 

PacMan’(2) (ritkább kudarcok)

Ha nem megy a billentyűvezérelt, akkor annál kicsit könnyebb a követős változat. Csak egy kattintás az induláskor és utána követi az egér mozgását. Az első feladatok könnyűek, de azután fel kell ismerni a veszélyek milyenségét is…

Kudarc esetén dicsérni: "Azért lett nehéznek lett csinálva, hogy sokáig játsszanak vele."

 

"Menj ki a labiból" (fokozatokban növekvő labi)

Játsszunk olyant, amiben nincs kikerülendő ellenség és nem kell félni! Ez sem lesz könnyű. Az elején még egyszerűbb is, mint a picurkák maci-labija! De csak az elején, mert a labi aránytalanul gyorsabban növekszik, mint amennyi többlet idő van a megoldásához. Itt már az is kell, hogy visszafelé gondolkodva tervezzünk.

Megtanulni: Várd meg, amíg leketyeg a reklám (elkerülöd a nem kívánt oldalelhagyást)!

 

"Sajtos labi" (vaklabi, segítséggel, de időkorláttal is)

Ismételni: Várd meg amíg leketyeg a reklám és elkerülöd a nem kívánt oldalelhagyást!

Hoppá! Hát itt nem látjuk a teljes labit, de van segítség: használható a Space billentyű. Ámha, látom a teljes labit, akkor nem tudom mozgatni az egeret. Meg kell hát jegyezni a sajthoz vezető utat. A túl gyakori segítségkérés alatt pedig gyorsan letelik az idő…

 

"űr-üregi-nyuszis-labi" (segítség nélkül is könnyedén, időkorlát nélkül)

Ebben már nincsen segítség. Tejesen vakon mozogsz a labirintusban. Mindig csak egy lépésnyire előre "világít a lámpád", de felfedezett utak már láthatóak maradnak.

Megtanuljuk a hibaelhárítást: sok játék újraindítható: "jobbgombkatt" és lejátszás választással, vagy (ez szinte mindig megoldás) ablak bezár és újra megnyit.

 

"Jack a pók"  vaklabiban (pályagenerálós, szerencsetényezővel)

"Ugye észrevetted, hogy a nyuszis feladat piciknek való? Mindig, újra és újra ugyanaz, amit könnyű megjegyezni. Ebben már minden játék más-más labirintusban folyik."

Ugyanaz a feladat, de a program véletlenszerűen "generál" (csinál) újabb pályákat. Olyant is, amiben már akár 1-2 lépés után hazatalál a Jack, a pókocska."

 

"Labiban-bolyongó" ("sose jössz ki belőle")

Egy valóságos labirintusból nem könnyű kijutni. Ebben, akár órákig is elbolyonghat a játékos, újabb és újabb kapukat fedezve fel és közben úgy eltévedhet, hogy észre sem veszi: bizony ugyanazon az úton jár körbe. Legalább egy iránytűje lenne…, vagy egy papírdarabja…, hogy felrajzolja merre járt már…

 

"Kincsgyűjtögetősen" (felfedezett utak mutatásával, de ellenséggel is)

Ez már, a sokkal gyakorlottabbak játéka. Sikeresen hozták össze a fejlesztők a "PacMan"-összeszedősök ötletét, a " belülről ki a labiból " alapötlettel. Játékértéket tekintve, a két ötlet erényei inkább szorzódnak, mint csak összeadódnak. Benne van a "feltérképezett cetli", de… ott bolyong a labiban a kincsek őrzője is.

 

"Barbie" (mesésen kalandosan, időre, feltalálósan és… és nagyon gyorsan)

Az első képben elég megérteni a vezérlést(1), kitalálni a magától értetődőt(2).
(1) A fel nyíllal arra halad előre, amerre néz. A nézés iránya pedig jobbra/balra a jobb/bal nyilakkal forgatható. (2) Az elsőben vedd fel a csengőt és máris jönnek a teknőcök, akiknek a hátán át a vízen… A másodikban vedd fel a varázsbotot és …

Ezen a pályán már csak azok jutnak túl, akik készség szinten kezelik a kurzor-vezérlő gombokat: Az előre nyíl lenyomva tartásával lesz leggyorsabb az előrehaladás, a fordulóponthoz érkezve jobb és bal nyilak közül kell választani és egyenkénti kattintásokkal állítani Barbie-t a kívánt irányba. Az idő itt már nagyon rövid.

 

"táblabejárós brekus"

Ebben a táblabejárósban különösen előnyös a béka, mert így kevésbé kell magyarázni a szabályos lépéseket... Nekem, elsőre, legalábbis szokatlan volt, hogy nem minden "szokásos bástyalépést" tud, azaz: "nem lát hátrafelé", nem tud megfordulni és visszafelé ugrani!  (és nem is tud úgy megfordulni, mint a Barbie!)

 

"kisvakondos"

Ha már kinőtted a "Barbies-gyűjtögetőst": Ebben a progiban nincs időkorlát, ámde az "egyszer-érintős" feladaton gondolkozni kell. Azonnal GameOver, ha kétszer lépsz egy mezőre... A 6. képtől pedig megjelennek a számok, amik azt jelzik, hogy arra a mezőre hányszor léphetsz. (Nem kötelező, megengedett!) Innen már sokkal nehezebb lesz.

 

Sokoban’ (ládatologatós, a régiek közül tán az egyik legbájosabb)
Kattints a "Play Abduction"-ra és máris kezdhetsz gondolkodni, mert ha csak úgy, azonnal (előzetes terv nélkül) nekikezdenél a baromfik kosárba tologatásához, már az első eltolt liba is úgy beszorulna, hogy onnan tovább már nem lökhető arrébb. Meg kell tervezned a sorrendet és odafigyelve végrehajtani, mert nagyon könnyen elrontható és ez a kis lila földönkívüli (mert visszaléptetni nem lehet) kezdheti elölről.

 

"eltolós" vidd oda! (sokobanos-labi)

Cél: a piros köröcskét a piros négyzetbe eljuttatni. A feladat helyretologatós ötlettel van kombinálva. A szimpla falak eltolhatók, ha mögöttük üres járat van. Egyszerűnek tűnik, pedig az öt közül már az elsőnél is "tolhatod" úgy, hogy beszorulsz.

Mondható viccesen: hogy "ezt jól eltoltam", de kezdheted elölről.

Hogyan újra, ha elrontottad?

A türelmes kivárja, amíg leketyeg az idő.  Az okos:  a Menu gombra kattint…

 

"Isora" (1)                                   "Isora" (2)

Kattints a "Jouer"-re! A (kurzor-vezérlő billentyűkkel mozgatható) labdácskával járd be a tábla összes mezőjét úgy, hogy mindegyiken csak egyetlen egyszer tartózkodhatsz.
A golyó mindig csak a szomszédos mezőre "léphet" (mint pl. a bástya a sakkban).

A (2) változatban az a nehezítés, hogy vissza is kell érkezned a kiindulási mezőre.

 

"táblabejárós" (bástya-lépéssel ütközésig)
Találd meg a bejárás kezdőpontját úgy, hogy utána a sakkból ismert bástyalépés szabálya szerint: sor-, oszlop-irányban, de mindig ütközésig mozog a kék "golyó"...

Egy mezőn egyszer tartózkodhat (nem metszheti a bejárt mezőkön áthaladó pályát.)

 

'Pencil' "egyszer sem kétszer"

Tetszőlegesen választott csomópontról indítva, lenyomott egérgombbal húzod a vonalat a következő csomópontig. Egy, már meghúzott vonalon újra nem haladhatsz át, de az összes vonalat be kell vastagra színezned. Tehát: úgy járd be a pontok közötti pályákat, hogy minden utat csak egyszer érinthetsz.

(A legnehezebbnek tűnőket rajzold fel papírra és add fel rejtvénykedvelő barátaidnak, de ne csodálkozz, ha ők is mutatnak egy ilyent.)

 

"Comboling" (folytatólagos vonalakkal)
Határozd meg a jelölt mezők bejárásának sorrendjét úgy, hogy egy mezőre csak egyszer léphetsz! Sorban, oszlopban és átlósan: a nem jelölt mezőkön át közlekedhetsz.

(Pont mint a "ceruzafelemelés nélkül" típusú feladatokban.)

 

"ChainBoard" bombával                                 "ChainBoard" bomba nélkül

Ha nem tudod hogyan indul, próbálkozhatsz: jobbgomb-katt és lejátszás választással.

A szomszédos mezőre kattinthatsz és abba az irányba annyi mezőt lépsz előre, ahányas szám volt rá felírva. GameOver, ha egy már bejárt mezőbe, vagy falnak ütközöl, vagy ha bombát robbantasz.

 

"Labyrinth-Car"

Mint a nagyvárosi közlekedés behajtani tilos, csak jobbra, stb. labirintusa.

Egyetlen feladvány. Ha elágazáshoz ér az autó: válassz a lehetőségek közül.

(Visszafelé gondolkodva nem is lesz olyan nagyon nehéz.)

 

"tologatós útvesztő"

Katt a startra, és minden érthető lesz...A lyukvezetéses tologatósok olyan változata,
amiben nem a rend (forma) -összekeverést követő- visszaállítása a cél, hanem "csak" átjutni egy útvesztőn.

 

"gurítós labi"                 

Komfortos-kattintgatós vezérlés, nem túl bonyolult feladványok, de nagyon rövid időkorláttal. Cél ütközésig elgurulós mozgatással adott helyre juttani a golyót.

GameOver után zárd be és (ha újra próbálnád, akkor) nyisd meg újra!
Az "összeszedősök"-ben nincs időkorlát, a helycserés nehezebb.

 

BoxUpPuzzle’ "matrjoskás" labirint        (Csak gyakorlottaknak! Nagyon nehéz!)
Az a feladat, hogy billentések sorozatával rakjuk egybe (mint az orosz matrjoska babasort) az elemeket. No nem mindet! Csak a piros kaput a kék kapuba.
A kurzor-mozgató billentyűkkel vezérelhetően a kicsi fekete négyzet mozog el ütközésig. Ha belekerül egy "kapu"-elembe, akkor persze azzal együtt mozoghat...

 

FruitFall’         (ütközésig mozog)

Forgatod a labirintust, ütközésig lehullanak az elemek, amelyek akkor törlődnek,
ha 3 db azonos oldalszomszédosan találkozik.
Már az első feladványhoz is sokaknak kell az 5 perc, de azután tetszeni fog..., mert négy kedvelt játék-feladvány típus erényei ötvöződnek benne és még a kivitele is kellemes.

 

’Escape’

Egyet lépsz a fogollyal, erre kettőt lép (ha tud) a smasszer.
Ha elrontottad: Reset Maze és próbáld kihasználni, hogy a smasszer picit hülye. (Előbb, mindig vízszintesen próbálkozik a fogoly aktuális helye felé lépni és csak ez után "nézi" a függőleges irányú közelítés lehetőségét.

 

Dupla labirintus"

Katt a képre, majd léptesd a "levelt" a 4. feladatra.
A kurzorvezérlő nyilakkal mindkét táblán egyszerre mozognak a golyók. Feladat: mindkettő a saját tábláján érjen be a "célzászlós" mezőbe.

(Ha a 4. megoldottad, akkor próbáld az 1-től.)

 

’Remaze’

A bábuk valamennyi labiban egyszerre és szinkronban, egy-egy pozícióval mozdulnak el: a lenyomott nyíl-billentyű irányába, hacsaknem...

...hacsak: nem ütköznek akadályba.
Ha elrontottad, akkor Space >>>Restart

 

"kapunyitogatós(1)"                 "kapunyitogatós (2)" ,további feladványokkal

A kurzormozgató nyilakkal vidd a négyzetet az X-re! Nemcsak az ötlet eredetisége dicséretes, de "fel is jegyzi" a progi a gépedre, hogy meddig jutottál el...

(Újabb belépéskor, válaszd:"YES" és ott folytatod, ahol abbahagytad.)

 

Cube-Puzzle

Bemutatóimon két kocka, egy-egy oldalán: "1" és "2", ( 5-5 lapjuk üres ).
Feladat: a táblára lerakott "12"-ből "21'-et csinálni. Ennél, annyival könnyebb az Okitos progi, hogy a színt "nem kell leolvasni" (azaz elfordulva is jó a megoldás);
annyival azonban nehezebb, hogy vannak benne nem használható mezők is.

 

'Rolling Block Mazes'                                                ’BolxorZ’
(kocka helyett, hasáb)                                     

 

Nagyon jól átgondolt feladványok! Már az elsőn is kevesen verekszik át magukat.
:-)

 

"UFO-logika"

Cél: a piros emberke centrumba juttatása.
A (rákattintással) kiválasztott emberke vízszintes és függőleges irányban (átlósan nem) léphet. Bármelyik, mindig csak egy másik felé indítható el és mindig ütközésig mozog.
(Új feladványt: a "Niveles"-lapocskákból választhatsz.)

 

"Lelöködős" (UFO-logika vari)

Sor-, vagy oszlop-irányban "lökhető" meg a tetszőlegesen kiválasztott golyó, ami egy másiknak "rugalmasan" ütközve megáll, átadva neki a mozgási energiáját...)
Csak egy golyó lökhető, egymás melletti kettő nem mozdul.
A feladat ugye kitalálható: csak egy maradjon a táblán.

 

’Vexed (igényes gyűjtemény, fokozatokban)

Válassz Pack-ot, majd feladványt és Start.

(Gyakorlottabbak kezdjék a Confusion Pack-kal, a kezdők a Children's Pack-kal.)
Ha nem ismernéd, akkor is kitalálod, mit és hogyan, de kattinthatsz a "SOLVE"-ra is…

 

"Vexed limitált"

Az elemek vízszintes cserével rendezhetők. Ha legalább 3 db azonos színű egymás mellé kerül, akkor törlődnek. (Feladat: a tábla üresre ütése.)

 

'Vexed' ínyenceknek! Az első kettő 1-1 lépésben megoldható,(bár a progi többet is enged. Azután aztán beszigorodik és nem léphető túl, a megoldás legkevesebb lépésszáma. Az első 7 feladat: "bemelegítős", a 10. után már agyalósabb...

 

'Hex-Vex'

A kiválasztott elemre kattintva megjelenő nyilakból már könnyű választani, az elemválasztás sorrendjén kell agyalni. Azt meg ugye észreveszed, hogy ütközésig mozdul el. A színre-rendezéses cél kézenfekvő, de van a feladványok között egészen furmányos is...

 

’Endice’

Az elem-számozás jelzi, hogy sor-(oszlop-)irányban hányszor tolható el egy pozícióval. Feladat: valamennyi négyzetet a jelzett helyekre tologatni úgy, hogy: a végállapotban mindegyik számozás nélkül álljon. (Az eltolt négyzet számozása eggyel csökken.) Egyszerre több összefüggően érintkező is eltolható, de csak a tólton álló szám csökken. (Tehát a nullázódott is elmozdulhat, ha a mellette álló számozott megtolja.)

 

 

 

Labirintusok, táblabejárósok, gyűjtögetősen, célba-érősen, terelgetősen felrakosgatással, szortírozósan, stb.

Az ötlethalmaz játékokra történő feldolgozása végeláthatatlan sorhoz vezet…, folyamatosan szaporodó újdonságokkal. A fenti válogatáson túljutottak számára  a "no commentes" alábbiak már  angol tudás nélkül is  megfejthetők…, aztán, vagy akár helyettük is kezdődhet a böngészés a Hálón, a legújabbak között.

 

 

FRogFly

'Potty-M.-Ninja'

'Gold Panic'

 

BoulderDash

 

'FruityBugs'

 

 

 

 

 

 

Cubu

AengieQuest

Ádam&Éva

OilsWell

WahineHule…

 

 

 

 

 

Fentiek csak egy "kóstoló". Nem is szubjektivitás mentes válogatás.

Több játék-programot is másikra cserélnék, sok játékot kihagynék és újabb játékokkal bővíteném, ha…

…ha újra kezdeném…, akár már ma: a jegyzet első változatának lezárásakor.