Minden társas játék alapja, hogy a parti közben nem változnak a szabályok. Egy tegnap lejátszott partit, a ma megváltoztatott szabályok szerint nem értékelhetünk! Egy képzeletbeli sakkbajnokság kihirdetett díjátadása utáni napon alkothatunk pl. egy emancipációs szabályt, miszerint a királynő és a király lépései nem különbözhetnek. Kényszeríthetjük is az értelmetlensége ellen tiltakozókat a betartására, pl. a szabálysértők kezének levágásával. Ehhez lehet alkalmazkodni, akár úgy is, hogy elfelejtjük a sakkot és másik játékba kezdünk. Ámde, levághatók-e a korábbi bajnokság résztvevőinek kezei? ... és az öt évre visszamenőleg lezajlott valamennyi sakkverseny résztvevőinek a kezei?

Ez történt a magyar törvényhozásban! Összeomlott egy világ! Égszakadás földindulás!
Ezután nincs olyan szabály, nincs olyan törvény, amit ha ma megszegek, ne védekezhetnék azzal: "No igen! Most, a mai szabályok alapján... , de várjuk csak meg a holnapot! Esetleg a holnaputánt? Vagy akár öt év múlva térjünk vissza a témára?" Az sem korrekt, ha ami a mai törvények szerint fehér, azt holnaptól feketének kell majd tekinteni, de ehhez még nem lehetetlen alkalmazkodni. Ámha, holnap fogom megtudni azt, hogy a ma látott szín fekete-e, vagy fehér, akkor én tehetetlen vagyok. Ez már abszolút értelem nélküli hazárdjáték.

Az ország, az istenadta nép, az elit, az ... , szinte mindenki, hallgat. Persze van sok más probléma, nehézség, feladat. Mint ahogy pl. a családban is egyszerre kell ruha a gyereknek, fizetni a villanyszámlát, tervezni a nyári üdülést, meg rengeteg, sok-sok... Ámha beüt egy komolyabb betegség? Azonnal megváltoznak a prioritások és a fontosnak tartott dolgok értéktelenné válhatnak.
Ilyen betegsége ma Magyarországnak a visszamenőleges hatályú törvénykezés. Amíg ebből ki nem gyógyulunk, addig bármi másról politizálni csak gumicsont rágcsálása. Történelmünk során gyakran változtak a szabályok. Amit egy ideig fehérként kellett tisztelnünk, az egy rákövetkező időben gyűlölt feketére változott. Egyénenként, akár egyetértettünk a változással akár nem, az aktuális szabály betartása kikényszeríthető volt. Amikor pedig nem volt erre elegendő kényszerítő erő, mert vagy többen voltak, vagy még erőszakosabbak voltak az ellenkezők, akkor meg egy újabb változással visszatértünk a korábbi szabályozáshoz, esetleg egy egészen újat alkottunk. Nincs abszolút mindenkinek tetsző igazság, az esélyegyenlőség örök álom marad. Nagyon kevés a tisztán fehér és tisztán fekete. Csökkenő fényben a színek is szürkének látszanak. Olykor könnyebben, olykor nehezebben, a kedvezményezetteknek mindig könnyű és a hátrányba szorulóknak mindig nehéz, de a szabályváltozásokkal együtt lehet élni. Alkalmazkodni lehet hozzá, meg lehet hunyászkodni a betartását megkövetelő kényszer előtt, esetleg az ellenállás vállalásával legyőzni, vagy elbukni. Azzal nem lehet mit kezdeni, ha holnap fogják megmondani, hogy amit ma látok az fehér-e, vagy fekete-e.

2006-ban mondtam egy játékszociológia konferencián a táblajátékokat népszerűsítve: "Egy haladóbb szint felett szükségszerűen felvetődik a szabályok értékelése, a szabályok betartásával is megszerezhető előnyök mérlegelése, a szabályok esetleges megváltoztatásának igénye. Egy táblajátékokon (is) nevelkedett állampolgárban feltehetően belső harcot vív a szabályokat betartó korrekt adózó, a szabályok kiskapuit felismerő ügyeskedővel. A táblajátékosok ugyanis, a rosszul megalkotott szabályokat is betartják, de tudatában vannak a szabályok megváltoztathatóságának is, ezért mindig kritikusan értékelnek. Igazságérzet, szabályértékelés, esélyegyenlőségre törekvés. A hatalom ezekért a sajátosságaiért nem támogatta soha a táblajátékok széles elterjedését, noha ezek talán a legdemokratikusabb, mindenki által elérhető játékok."