"(le-)tologatós" AMŐBA (5x5-ös táblán, öt a nyerő)


Az induláskor üres tábla (a képen nyilakkal) kijelölt oldalainak szélső mezőpontjaira sötét és világos felváltva 1-1 db bábut tologat be úgy, hogy azzal: a korábban már táblára került bábuk egy pozícióval elmozdulnak.
Az nyer, akinek elsőként alakul ki "ötös vonala" a saját színéből; azaz: vagy vízszintesen, vagy függőlegesen, vagy valamelyik átlóban 5 db bábuja egymás mellé kerül (függetlenül attól, hogy ő, vagy versenytársa volt lépésben).

("Letologatós" a változat, mert ha egy sor megtelt, akkor az újabb betolt bábuval a sorvégi, szélső leesik a tábláról. Lásd az ábrán piros nyerő lépését.)



Előfordulhat, hogy az adott lépéssel mindkét játékosnak kialakul ötös vonala. Ekkor, az éppen lépő játékos a parti győztese, mert saját lépésének eredményeként (akcióban) alakította ki a nyerő ötösét.