Különösen a klub indulásakor várható, hogy sokan idegenkednek a versenyzéstől.
Ebben a versenyformában: a legerősebbek többek játszanak,
miközben a társaik kibicként figyelik a partikat...
és mert a mások által elkövetett hibát könnyebb észrevenni...
ebből lehet a legtöbbet tanulni...

A megkezdés előtt kalkuláljunk: mennyi időt szánunk a versenyre, hány perce becsüljük egy átlagos parti lefutási idejét, hány versenyző van.
Példaként:
44 játékossal, kb. 1,5 órás összidejű versenyt, kb. 5 perces (pl.: amőba) parti-idővel, 4 db táblán indítsunk úgy, hogy a legerősebb játékosok ülnek le a tábla egyik oldalára és a többiket egy-egy tábla köré sorsoljuk ki (esetleg a kihívás sorrendiségével együtt).
Az így elindított versenyben, mindig a partigyőztes lesz az aktuális "talponmaradó".
A partivesztesek kiesnek az aktív játékból, de tovább követik a még versenyben lévők játszmáit. Az érdekeltség fenntartása lehet fogadásokkal is, de spontán is úgy, hogy ki-ki (különösen a jobb játékosok esetén) a saját csoportjából továbbjutónak, ill. az őt legyőzőnek fog szurkolni.
A 10 parti lefutása után talponmaradókból, 2-2 egymás elleni párbaja, majd a győztesek döntője után hirdethetünk sorrendet.

Azt persze tudatosítani kell, hogy ez egy "bulis" verseny, amiben csak az első kiválasztódása felel meg biztosan a pillanatnyi erőviszonyoknak. A 2. helyezett, a tényleges játékerő-sorrendben akár a 10. helyen is állhat.

A talponmaradós versenyszakaszban egyetlen parti döntsön úgy, hogy a kezdés joga mindig az éppen talponmaradóé. A végső helyezések eldöntése viszont, már váltott kezdésű partikkal, két nyert játszmáig tartsont.