Kiss Miklós: GOLDENROACH UNLIMITED(***) 2014. március, Budapest, Hősök tere, Műcsarnok.

13-án a városligetben jártunk és (ha már ott vagyunk) bekíváncsiskodtunk a Műcsarnokba, alakult-e már valami
az eltelt fél évben, azóta, hogy Fekete György vezette MMA birtokba vette...
Egy díjmenetesen látogatható teremben előbb zavarba jöttem, majd elgondolkoztam, aztán tovább gondoltam...
Láttam kb. 12.000 db aranyszínű műanyag-fröccsöntött svábbogarat, ami között 1 db aranyból, amit "ha megtalálsz, elviheted"...
... UNLIMITED (*** azaz, értelmezésem szerint: mindenféle korlátozás, tiltás, határok nélkül!!!)

     Arra , hogy a "VIGYÉL MAGADDAL EGY CSÓTÁNYT!" felhívás ellenére, a megnyitó utáni 6. napon, alig 30 csótány hiányzott a regimentből,
     egyetlen kézenfekvő magyarázatom volt:

   a jólnevelt, múzeumot-/kiállítást- látogatók "civilizált-intellektuális bunkósága".
     
Mert hát, mi is történik?
A tárlat-látogatásban gyakorlott és viselkedni megtanult érdeklődő belép a kiállító terembe, ahol egy megszokott "ne nyúlj hozzá" jelzésként értelmezhető zsinórkorlát mögött lát rengeteg azonos apró tárgyat.

Persze nem érti, hát elolvassa a tájékoztatásra kitett szöveget.
Ennek első bekezdése tényszerűen utal külföldi előzményekre, aztán pici szakrális gondolat az egyiptomi ganajtúró bogarakról, gyors átmenettel napjaink igénytelen szériatermékeire, bezárólag némi allegorikus csótányozással és egy "élő streamközvetítés"
(e sorok között még nem értelmezhető) említésével.

Kiegészítésként, talál még valami játékra utaló szöveget, de már elvesztette a vezérfonalat. A csupa nagy, betűkkel vastagon szedett ("VIGYÉL MAGADDAL EGY CSÓTÁNYT!") felhívást és annak lábjegyzetét ("ha színaranyból készültet találsz, azzal fáradj el a pénztárhoz az eredetiséget igazoló okmányért"), de ezeket már meg sem próbálja értelmezni..., többnyire zavartan távozik.

Vajon hányan ismerjük fel a megtévesztő hablatyot, amiben úgy van benne a mondanivaló lényege, hogy az, miközben elveszejtődik, egyszersmind önmagát igazolja.
Maga a játék ugyanis végtelenül egyszerű: Keresd meg az egyetlen kincset ebben az értéktelen rengetegben: unlimited (azaz mindenféle korlátozás, tiltás, határok nélkül) és ha megtaláltad elviheted.







Slusszpoén???? Három "csajszi csapatmunkában", a Magyar Képzőművészeti Egyetem Grafikai Tanszék három hallgatója találta meg a valódi 14 karátos aranycsótányt. Magánvéleményem, de nem örülök, hogy (a vonatkozó aktuális pletykákat, media-közleményeket feltehetően az átlagnál jobban ismerő) szakmabelieknek "esett le elsőként a tantusz", mert én titkon: egy játéktanos sikerében reménykedtem...
... mert én szóltam róla a Játéktan facebookon!!! Előbb ugyan rébuszosan (bal oldali szöveg), majd részletesebben (jobb oldali szöveg).


2014. március 14. (Játéktan facebook)
Budapest, Hősök tere, Műcsarnok, „Goldenroach unlimited”. Nincs belépődíj. Ha teheted, vidd el a gyereket, a tanítványaidat, a barátaidat! Szemlélődjetek, olvassatok, értelmezzetek, és... ... és MINDENKI VIGYEN HAZA emlékbe egy-egy „ARANYOS” SVÁBBOGARAT! Időigénye: nem sokkal több, mint 10-15 perc, úgyhogy utána jöhet még pici séta a ligetben..., de... ...de a látogatásnak egy (prompt, vagy) későbbi beszélgetős feldolgozása lehet nagyon-nagyon tanulságos, ha már megértetted, hogy mi is volt ez... (Pl.: egyetemistáknak egy teljes éjszakás emlékezetes beszélgetést ígér kórtüneteinkről..., a középiskolásokat már irányítanod kell, de a kb. 10 év feletti kisebbekkel is megértethető már a gondolatok lényege és aktualitása...) Gondolatok? Ezeket, most, hosszú lenne és még bocsánatot is kell kérnem a „fenti hírért” a Bp-től távollakóktól, azzal az ígérettel, hogy: később majd igyekszem részletezni a Játéktanon, de már csak alig két hétig tart a Műcsarnokban a „SZÉTHORDÁS”. Akkor igazi élmény, ha magad oldod fel a fentiek érthetetlenségét, ha felismered, hogy jobb vagy az átlagnál, ha némi keresgéléssel, magad kutakodsz utána, hogy mire próbálom felkelteni a figyelmedet... Lásd pl.: >>> „Kiss Miklós designer és képzőművész”... , vagy egy direkt „kályha”-link: index.hu/ (Vigyázz, ne vedd komolyan, keresd a lényeget, a célokat, az okokat!) és megérted, és megtapasztalod és lesz mit tovább adnod: „Nem minden az, aminek látszik, bunkók, ostobák, vagy csak szokásaink rabjai, manipuláltak vagyunk? Felismerjük-e az értéknek hitt értéktelenségét? Viselkedési normák, az önálló vélemény, a saját döntés hiánya, a kérdezés és válaszkeresés igénye..., stb.)
... Azt mégsem akartam direktben leírni, hogy „szedd össze az osztályodat, beszéljétek át, hogy miben különbözik egy aranyból készült és egy (könnyű) műanyagból készült, látszatra azonos tárgy, majd menjetek el a Műcsarnokba..., osszátok fel a terepet és...” Azt írtam: „10-15 perc”... Meg azt is, hogy „...felismered, hogy jobb vagy az átlagnál, ha némi keresgéléssel, magad kutakodsz utána, hogy mire próbálom felkelteni a figyelmedet...” (Ha csupán másodpercenként egyetlen darab kézbevételével számolunk, akkor 30 fő 7 percen belül végez a 12.000 db átvizsgálásával és könnyedén rátalál a 200.000,- Ft értékű „műalkotás”-ra.) Ámde, nem az érték (hiszen nagyon hamar elkölthető az a fejenként alig 6000,- Ft), hanem az élmény az, mi életre szóló, az unokáknak is elmesélhető. Azt írtam: „beszélgetős feldolgozása lehet nagyon-nagyon tanulságos..., hogy mi is volt ez.” Hozzátéve: „egyetemistáknak egy teljes éjszakás emlékezetes beszélgetést ígér kórtüneteinkről..., a középiskolásokat már irányítanod kell, de a kb. 10 év feletti kisebbekkel is megértethető már a gondolatok lényege és aktualitása...” Mik is ezek a gondolatok? Kiss Miklós designer és képzőművész (installációnak mondott) hazai akcióját magam kicsit durva, de nagyon aktuális kritikának minősítem, ahogy rámutat a jólnevelt múzeumot-/kiállítást- látogatók „civilizált-intellektuális bunkóságára”. Mi is történik? A tárlat-látogatásban gyakorlott és viselkedni megtanult érdeklődő belép a kiállító terembe, ahol egy megszokott „ne nyúlj hozzá” jelzésként értelmezhető zsinórkorlát mögött lát rengeteg azonos apró tárgyat. Kb. 12.000 db aranyszínű svábbogarat. Persze nem érti, hát elolvassa a tájékoztatásra kitett szöveget. Ennek első bekezdése tényszerűen utal külföldi előzményekre, aztán pici szakrális gondolat az egyiptomi ganajtúró bogarakról, gyors átmenettel napjaink igénytelen szériatermékeire, bezárólag némi allegorikus csótányozással és egy „élő streamközvetítés” (e sorok között még nem értelmezhető) említésével. Kiegészítésként, talál még valami játékra utaló szöveget, de már elvesztette a vezérfonalat. A csupa nagy, betűkkel vastagon szedett („VIGYÉL MAGADDAL EGY CSÓTÁNYT!”) felhívást és annak lábjegyzetét („ha színaranyból készültet találsz, azzal fáradj el a pénztárhoz az eredetiséget igazoló okmányért”), de ezeket már meg sem próbálja értelmezni..., többnyire zavartan távozik. Vajon hányan ismerjük fel, a megtévesztő hablatyot, amiben úgy van benne a mondanivaló lényege, hogy az, miközben elveszejtődik, egyszersmind önmagát igazolja. Maga a játék ugyanis végtelenül egyszerű: Keresd meg az egyetlen kincset ebben az értéktelen rengetegben: UNLIMITED. (Azaz mindenféle korlátozás, tiltás, határok nélkül !!!) Ha megtaláltad, akkor legálisan, mi több: az eredetiség-igazolással együtt, elviheted. Ha megérted, elgondolkozol: hogyan is akciózik, mire is akarja felhívni a figyelmet a művész azzal, hogy a világ legismertebb múzeumaiba (amikor a teremőr nem látja) becsempészi aranyos svábbogarait, melléjük rakva a -azokat múzeális-művészi rangra emelő (a tárlat többijével azonos megjelenésű)- cimkéit? ... hogy aztán mosolyoghasson (keserű kritikával röhöghessen) a fejbólogató „műértőkön”...? Majd, betérve a kiállítás emlékshop-jába, azt is megfigyelheti, hogy az oda (is) csempészett áruként csomagolt bogarai, az azokról készült (az áruk közé becsempészett) fotók, mint egy-egy kiválasztott és megvásárolni szándékozott emlék a látottakról, milyen keveredést-bonyodalmat okoznak pénztári fizetéskor... Ha megérted, elgondolkozol: milyen könnyen manipulálhatók vagyunk, eszünkbe sem jut kételkedni az autentikusnak hitt-tartott források igazságmondásában? Legfrissebb, (múlt heti) élményem a Magyar Nemzeti Galériában Munkácsy: Liszt-portréjának hibás kelet-dátuma. Tán már tíz éve lehetett 1866-tal kirakva, amikor (tényleg én lennék az első, aki) reklamáltam, hogy javítsák már ki 1886-ra. Ha megérted, elgondolkozol: a manipuláló reklámok világáról, önálló véleményünk, saját döntéseink hiányáról..., arról, hogy kik is döntenek helyettünk és persze, hogy nem a mi, hanem a maguk érdekében, a maguk előnyére. (Választás előtt állunk! Nem minden az, aminek látszik, vagy aminek a vélemény-manipulátorok szajkózzák... Tényleg mindannyian bunkók, ostobák vagyunk, vagy képesek vagyunk még felismerni az értéknek hitt értéktelenségét?)